Ragó István
Édesapja Ragó József lovasrendőr, édesanyja Bátor Mária. Nős, Cserép Erzsébet, házasságkötésük 1935-ben. Két leányuk született, Erzsébet (Katonáné Ragó Erzsébet, tanítónő) és Valéria (dr. Benyhe Kálmánné gyógyszerész). Általános iskolai tanító (1931-ben kapott oklevelet). 1937-48-ig Kocséron az Árpád úti iskolában (tanyai iskola), majd 1948-73-ig a Belterületi iskolában tanított. Az igazgató nyugdíjba vonulása után ő lett az igazgató.
Nevéhez fűződik a kézi kivitelű Feladvány-kedvelők lapja című szaklap 1969. évi megalapítása és gondozása. A kiadványt Kardos Tivadarral közösen szerkesztették. Olyan jeles sakkszerző munkatársaik voltak, mint Bajtay József, Korponai József és Szentai Endre.
Kardos Tivadar a lap 1970. szeptember hó II. évfolyam 5. számában, a szerző 60. születésnapja alkalmából írt köszöntőjében méltatta Ragó István munkásságát, - aki nemcsak e lap fenntartása érdekében végez áldozatkész munkát, hanem mint kitűnő fejtő, sokoldalú szerző és nagy sakkgyűjteménnyel rendelkező pedagógus, több évtizedes munkájával sokat tett a sakk-kultúránk fejlesztése érdekében. (Kardos Tivadar, 1970).
Ragó István főleg a kényszertípusú, gyalogátváltozásos direkt kettes témakörrel foglalkozott, de a segítőmatt műfajban is elsőrendű műveket alkotott. Itt közölt példafeladványai Kardos Tivadar, fent említett születésnapi válogatásából valók.
A Kultúrházban működő számtalan szakkörnek vagy segítője, vagy vezetője volt. Természetesen sakk szakkört vezetett, de mellette bélyeg szakkörben is tevékenykedett. Lelkes támogatója volt a falusi focicsapatnak is.